2014. február 22., szombat

Piskótatekercs, gesztenyés és lekváros

A múlt hétvégén három olyan receptbe futottam bele a neten, amit a leírásokkal ellentétben, azokból az alapanyagokból, azokkal az arányokkal nem lehetett elkészíteni, illetve a késztermék ehetetlen lett. Így amikor kaptam egy piskóta receptet, kicsit szkeptikus voltam, de gondoltam, miután ezt személyesen kaptam, így hátha ez jó lesz. És igen!!! Köszönöm ezúton is.


Nagyon egyszerű, nem is kell sok hozzávaló:


5 tojás szétválasztva, a fehérjét kemény habbá verni.
A tojás sárgájákat 5 teáskanál eritrittel, és vanília kivonattal kb. 3 percig habosítjuk. 5 dkg darált diót keverünk bele, maj óvatosan a tojásfehérjék habját is. Sütőpapírral bélelt nagy tepsibe öntjük a masszát.
Légkeverésen 180 fokon 14 percig sütni.
Még forrón a sütőpapírral együtt feltekerni, és így hagyni kihűlni. Amikor kihűlt, le kell tekerni a sütőpapírról és tetszés szerinti töltelékkel megkenni.
Nálam ez most házi gesztenyemassza volt (főtt gesztenye krémesítve, ízesítve eritrittel, plusz kevés kókusztejszín), és paleo szilvalekvár (cukor nélkül, sütőben sütve).
Nagyon finom lett, jó sütögetést!


2 megjegyzés:

  1. De jól néznek ki. Nekem általában szana szét törik a tekercs és somlói lesz belőle :D
    Ezt is ki fogom próbálni, hátha....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Ez a receprt biztosan jó, még forrón, egy vizes konyharuha segítségével tekerd fel, és ha kihűlt, kihajtogatod, és lehet tölteni! Jó sütögetést: Mariann

      Törlés