2014. május 28., szerda

Rókagombás, erdei kakukkfüves tükörtojás

Egy gyors, könnyű reggeli vagy vacsora. Természetesen a gomba fajtája változtatható, most rókagombát szedett a Kisfiam, így ebből készült a finom reggelink.


Olíva olajon megpirítottam vöröshagymát, amikor készen lett rádobtam a megmosott és felszeletelt rókagombát, kicsit később az erdei kakukkfüvet (virágostul, szárastul apróra vágva), majd amikor úgy gondoltam, hogy már puha a gomba, ráütöttem 3 tojást, és fedő alatt készre készítettem.
Pár perc alatt elkészült, most kápia paprikával* és friss petrezselyemmel tálaltam.
Természetesen szalonnát is lehet a hagymával pirítani, és paradicsommal*, lilahagymával, salátával is kiváló, egészséges, paleo reggeli, ebéd, vacsora.


Jó étvágyat! :)




A bélrendszeri betegségekben szenvedőknek a paradicsom, padlizsán, paprika nem ajánlott, a többiek mértékkel fogyaszthatják.

Tócsni

A férjem már nagyon reklamált a tócsni (lepcsányka) miatt, így muszáj voltam kitalálni a paleos változatát.

Mondhatom, hogy nagyon finom lett, mert hamar elfogyott! :)


Arányok természetesen most sincsenek, az ízlelésemre hagyatkoztam, és nem is csalódtam.

Nálam ezekből állt, de nyílván lehet variálni, kreatívkodni vele:

Zsülientre vágott/reszelt sárgarépa, zeller, egésztojás, tojásfehérje, fokhagyma, himalája só, őrölt fehérbors, tökmag liszt, Ezeket az alapanyagokat összekevertem, kinyomkodtam a levét, és lapos formákat formázva, kókuszzsírban készre sütöttem.

Feltétként is kiváló, de csak nasinak magában, vagy paleo tejföllel (kókusztejszínt kevertem citrommal, sóval és borssal.) mártogatósnak is kiváló. Az alapanyagokat lehet módosítani: fehérrépa, batáta (édesburgonya), paszternák, szezámmag liszt, stb. is/vagy mehet bele, kitűnő választás egy gyors étkezéshez.



2014. május 27., kedd

Hortobágyi húsos palacsinta

Ez a közkedvelt ételünk ugyanúgy készült most, mint PE (paleo előtt), csak most már, paleos alapanyagokból.


A darált pulykahúst megcsináltam magyarosan, és a paleo fehér palacsintába (recept itt) megtöltöttem.
Kókusztejszínből csináltam tejfölt, azt kevertem a húshoz, és azzal locsoltam meg a már betöltött palacsintákat.
Sütés előtt meglocsoltam a tejföllel, és reszelt kemény ementáli sajttal megszórva, készre sütöttem.


2014. május 22., csütörtök

Panna cotta datolyával

Hozzávalók:
2-3 evőkanál citromlé
1/2 zacskó zselatin express
30 dkg ToTu
2 evőkanál cocomas
édesítő ízlés szerint
vanília aroma




Elkészítés:
A zselatint a kókusztejszínnel felvertem (lehet más magtejszínnel is), majd a többi hozzávalóval összeturmixoltam. A krémet szilikon sütőformákba öntöttem, és hűtőbe tettem, minimum 3 órára, még jobb egy egész éjszakára.
Én most datolya öntetet készítettem hozzá, de ízlés szerint mehet rá gyümölcs, lekvár, csoki öntet, citromkrém, stb.

1 dl víz
1 púpozott ek. zselatin
30 dkg totu
2 ek. cocomas
édesítő (ízlés szerint)
vanília (őrlővel érzés szerint, aromával 2 kupaknyi)
A citromlevet a vízzel feltesszük főni, amikor langyos, hozzáadjuk a zselatint, és folyamatos kevergetés mellett felforraljuk. Levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. A már langyos zselatint a többi hozzávalóval összeturmixoljuk. A krémet szilikon sütőformákba öntjük, és berakjuk a hűtőbe min. 2-3 órára.
Ízlés szerint mehet rá gyümölcs (eper, málna a legjobb), lekvár, csoki öntet (kakaó+kókuszolaj+édesítő), kókusz stb.
Ebből az adagból 6 db lett.


2014. május 21., szerda

Kókuszgolyó




Hozzávalók (1 adaghoz):
1 banán

10 dkg darált mandula
10 dkg kókuszreszelék
1,5 ek. kakaó
2 ek eritrit

1 dl kókuszkrém
esetleg: rumaroma, instant kávé
forgatáshoz: kókuszreszelék





Elkészítés:

A banánokat villával pépesre törjük, hozzákeverjük a mandulát, a kókuszt és a kakaót, majd annyi kókuszkrémet adagolunk hozzá, hogy formázható masszát kapjunk. A masszából golyókat készítünk, amit meghempergetünk kókuszreszelékben.



Hentes tokány wokban


Miután elkészült az első paleo kovászos uborkám, egy kedves ismerősöm javaslatára, hentes tokányt készítettem. Eddig még ilyet nem főztem, gondoltam majd most. Szokás szerint pulykacombból készült, és az arányok érzésre, és kóstolásra mentek. :)
Gyorsan elkészülő, nagyon finom főétel lett belőle.





Hozzávalók:
pulykacomb, sertéscomb vagy -lapocka
füstölt szalonna
füstölt sonka
kovászos uborka/csemege uborka
kevés paradicsompüré
vöröshagyma
őrölt fehérbors
fokhagyma





Elkészítés:
A hagymát apróra, a húst, a szalonnát, a fokhagymát, a sonkát, a csemege uborkát vékony csíkokra vágtam.
A szalonnát kipirítottam, hozzáadtam a hagymát és megdinszteltem. Rátettem a húst, sóztam, borsoztam, hozzáadtam a fokhagymát. Kevés vízzel felöntve megfőztem. Mikor a hús félig megpuhult, hozzáadtam a csíkokra vágott sonkát. Amikor a hús már teljesen megfőtt, beletettem az uborkát és a paradicsompürét. Egyet rottyant, és már kész is volt. Paleo szélesmetélt tésztával, és kovászos uborkával tálaltam.




2014. május 20., kedd

Cseresznyés piskóta (természetesen paleo)

Miután a korai cseresznyefánkon lévő cseresznyék majdnem mind érettek, így a friss cseresznye evésen kívül, egy pite sütése kívánkozott.



Keresgéltem a neten, és találtam egy majdnem működő receptet, amin többszöri sütés után mégis módosítanom kellett, mert csak a kókuszliszt használatával nagyon fojtós lett.

Hozzávalók: 6 tojás, 6 evőkanál eritrit, 300 ml Cocomas kókuszkrém (kókusztejszín), 3 púpozott evőkanál kókuszliszt, 3 púpozott evőkanál mandulaliszt, 15 gramm sütőpor.
A tojásokat szétválasztottam, a fehérjét kemény habbá vertem. A sárgákat az eritrittel felhabosítottam, majd a többi hozzávalót hozzáadtam úgy, hogy a liszteket és a sütőport átszitálva adtam a masszához, hogy minél lazább legyen a tésztám. Ezután óvatosan két részletben keverem hozzá a tojás habot. Egy 20x35 cm-es tepsit sütőpapírral kibéleltem, a kimagozott, kettészedett, és előzőleg eritrittel megszórt, majd kinyomkodott cseresznyét belenyomkodtam, és előmelegített sütőben 160-180 fokon készre sütöttem. Amikor készen lett, poreritrittel meghintettem. Bármilyen más idénygyümölccsel is kiváló sütemény.

Sajtos pogácsa és keksz

Hozzávalók:
40 dkg őrölt hámozott mandula vagy mandula liszt
20 dkg puha olvadt jászvaj
5 evőkanál kókuszliszt
só ízlés szerint – pl. 2 púpozott kávéskanállal
4 db tojás
2 kávéskanál szódabikarbóna
2 kávéskanál citromlé
kb. 10-20 dkg sajt – pl. Ementáli, Parmezán (kemény sajt)



Elkészítés:
A tojásokat habverővel keverd ki úgy, hogy tedd bele a tésztához szükséges összes sót, továbbá 4 evőkanál kókuszlisztet; ezzel az alappal alaposan dolgozd el a jászvajat is.
A 40 dkg őrölt hántolt mandulát ezután add a tésztához.
Viszonylag sok – 2 kávéskanál szódabikarbónát keverj az eddigiekhez, hogy minél könnyebb legyen majd a sütemény, és ne feledd a citromlevet is beletenni, mert ezt a kenyérsütésnél tapasztaltam, hogy igen jót tesz neki.
Reszelj le 20 dkg sajtot, és egyharmadát keverd bele a tésztába.
Gyúrj egy ruganyos gombócot, és 1 evőkanál kókuszliszttel hempergesd meg, hogy ne legyen ragadós.
A kapott tésztát helyezd tepsire, és vagy – akár kézzel is – egyengesd el kb. 0,5 cm vastagságúra – ebből lesznek a kekszek, vagy hagyd 1-1,5 cm vastagságúra – ebből pedig szúrj ki pogácsákat.
A reszelt sajt 2/3-ad részével szórd meg a kockák és pogácsák tetejét.
Előmelegített sütőben közepes fokozaton 15 perc alatt süsd készre a sós süteményt.

2014. május 19., hétfő

Piskóta csokiöntettel



Hozzávalók:
8 tojás
10 dkg paleo édesítő
10 dkg kókuszliszt 
1 citrom reszelt héja
1 tk vanília kivonat 
fél tk szódabikarbóna
1 dl olvasztott kókuszzsír, Paleolaj vagy Olajessimo
gyümölcs a tetejére 


Elkészítés:

A tojásokat 10 percig verjük a nyírfacukorral, citromhéjával, szódabikarbónával, vanília kivonattal és a Paleolajjal. Ez alatt jól kifehéredik, felhabosodik, és a térfogata is megnő. Ekkor elkezdjük kanalanként hozzáadni az átszitált kókuszlisztet. Amikor már a teljes mennyiséget elkevertük, öntsük a tésztát egy sütőpapírral kibélelt 25x30 cm-es tepsibe, majd 180 fokon 40 perc alatt megsütjük. Istenien finom! Sütés előtt lehet gyümölcsöket tenni a tetejére és úgy sütni, vagy sütés után bármilyen paleo öntettel, lekvárral tálaljuk.


Tárkonyos raguleves

A tárkonyos levest pont úgy készítem, mint régen, csak most paleo nokedlivel és kókusztejszínnel  gazdagítom. Természetesen nem csak pulykahúsból lehet csinálni, én azzal szoktam, mert azt szeretjük. :)



A húst olívaolajon átpörgetem, hozzáadom a felkarikázott sárgarépát, fehérrépát, azzal is átkeverem, majd felöntöm vízzel. Só, bors, tárkony, apróra vágott fokhagyma megy bele. Amikor majdnem kész, mehet bele a karfiol. Amikor már készre főtt, hő-kiegyenlítéssel belekeverem a kókusztejszínt, majd beleszaggatom a paleo nokedlit. Egy jó adag tárkonnyal még egyet forralok rajta.



Nagyon finom, laktató leves, utána már csak egy jófajta paleo süti kell hozzá.


Jó étvágyat!

2014. május 14., szerda

"Paprikás krumpli" és kovászos uborka (paleo)

A paprikás krumplit pont ugyanúgy készítettem, mint régen, csak krumpli helyett, édesburgonyát használtam.


A disznózsíron megpirítottam a szalonnát, majd megpároltam a kockára vágott hagymát. Amikor készen lett, piros paprikával megszórtam, majd átpörgettem rajta a kétféle, felkarikázott, házi kolbászt, hogy jól kijöjjenek a finom ízek. Ezután a vastagabb hasábokra vágott édesburgonyát átpörgettem rajta, majd felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Amikor majdnem megfőtt a krumpli, hozzáadtam a magas hústartalmú, glutén- és laktózmentes debrecenit, és virslit. Egyet rottyant, és már készen is lett.

Mondhatom, hogy nagyon-nagyon finom lett!




A kovászos uborkát is ugyanúgy tettem el mint PE (paleo előtt), csak kenyeret nem tettem a tetejére, és láss csodát (illetve, én már láttam): ugyanúgy felforrt, mint az élesztős kenyérrel. Annyit viszont észrevettem, megtapasztaltam, hogy 1,5 nap alatt készen lett, míg a kenyeres verziómnál 3-4 nap is kellet.

2014. május 13., kedd

Rizskoch II., avagy tápióka felfújt

Nagyon szerettem volna egy könnyű paleo rizskochot enni, mert a gesztenyelisztes verzió nekem egy kicsit tömény, így keresgéltem a neten, és most ez a variáció lett kikísérletezve, mondhatom, hogy igen finom lett. Talán, ha elolvasom a tápiókagyöngy használatát (mármint, hogy be kell áztatni), hamarabb is készen lettem volna. :) 




Végül a végeredmény kárpótolt, friss epervelővel tálaltam. Könnyű nyári édesség lett belőle.






Hozzávalók:

Hozzávalók kb. 22 × 30 cm-es tepsihez 
3,75 dl tápiókagyöngy 
1l tej vagy kókusztej 
6 evőkanál eritrit

vanília kivonat (ízlés szerint)
5 tojás 
1 csipet só 
7,5 dkg kókuszzsír 
3 evőkanál eritrit
1 citrom reszelt héja (én bio citromport használtam)
a tál kenéséhez: kókuszzsír


Elkészítés:
A tejben a tápiókát a vanília kivonattal és az eritrittel, kis lángon, folyamatos kevergetés közben puhára főzzük. Akkor van készen, amikor a szemek jelentősen megduzzadnak és átlátszóvá válnak. Ezután kihűtjük.
A tojások sárgáját a eritrittel és a kókuszzsírral felverjük, hozzákeverjük a tápiókát és a citromhéjat. A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük, és óvatosan a tápiókához forgatjuk.
A tepsit kókuszzsírral kikenjük, és beleöntjük a masszát. 180 fokos sütőben 25-35 percig sütjük, amíg aranybarnára nem pirul.

2014. május 12., hétfő

Rántott hús, szezámos bundában

Végre sikerült egy jó ízű, jól panírozható paleo rántott húst készítenem, mert az eddigi próbálkozásaimnál, mindig volt valami, amivel nem voltam elégedett. Vagy az íze, vagy a panír állaga, kezelhetősége.

De most, igazán jó ízűre sikerült, úgyhogy ezentúl mindig így készítem majd.



Nagyon egyszerű a panír: szezámmag liszt, tojás, szezámpehely, majd forró kókuszzsírban kisütni.

Én most paleo majonézzel, és Rita barátnőm házi almapaprikával ettem, de köretnek pl. édesburgonya (sütve, pürének), karfiolrizs, párolt zöldség, saláta lehet.

Jó étvágyat!