2015. november 30., hétfő

Sütőtökös golyók

A cél, ennek a PaleoVital-os receptnek az elkészítése volt, de már a mandulánál elakadtam, mert az nem volt itthon.
Így, ez lett belőle:

Hozzávalók az alaphoz:
600 g sütőtök, sütőben puhára sütve
400 g dió, egy evőkanál eritrittel, finomra darálva
vanília kivonat, ízlés szerint
1 evőkanál kakaópor

Hozzávalók az elkészítéshez:
4-5 púpos evőkanál bambuszrost
magozott meggy, vagy bármilyen savanykásabb gyümölcs - nyárról volt meggy a fagyasztóban :)
valamint én a megformázott golyókat porított eritrit és natúr kakaópor keverékében forgattam meg.


Elkészítés:
Az összes alapanyagot konyhai robotgépbe raktam, és addig hagytam dolgozni a gépet, amíg krémesre keveredett minden.
Szerencsém volt, a sütőtökök elég édesek voltak, így nem volt szükségem több édesítésre.
Viszont sajnos elég nedves volt a keverék, így 3 amorf golyóbis megformázása után úgy döntöttem ebbe kell még valami, dióból nem akartam többet rakni, meg nem hiszem, hogy felvette volna az összes nedvességet, így maradt a nemrég felfedezett bambuszrost (már palacsintához és sós gofrihoz is felhasználtuk). Annyit kevertem a masszámhoz, hogy már formázni tudjam (kb. 4 púpos evőkanál, de nem igazán mértem).
Gombócokat formáztam, a nagyobbak közepébe került a magozott meggy, a kisebbek pedig "csak" simák. Beleforgattam az eritrites kakaóporba és a hűtőbe raktam a sütőtökös golyókat.


Nagyon egyszerű és gyors recept, amivel nagy sikert arathatunk.

2015. szeptember 10., csütörtök

Csirkemell sajtmártással, tésztával (paleo)

A kicsit hűvösebb idő miatt, ma kivételesen valami tésztás ebédre vágytam. Miután kicsit raktározós vagyok, így pontosan tudtam, hogy mi van a fagyasztóban és a spájzban, ezért egy perc alatt nyílvánvaló lett, hogy egy tejszínes-sajtos csirke lesz tésztával.

Kb. 10 perc alatt elkészült, és nagyon finom lett.

A napraforgóbél lisztes orsó tésztát himalája sós vízben megfőztem. Amíg a víz felforrt, és a tészta megfőtt, a hús is elkészült.
A kétféle szalonnát wokban zsírjára sütöttem, majd a csíkokra vágott csirkemellet átpörgettem rajta. Mandulatejszínnel felöntöttem, és befűszereztem (só, fehér bors, fokhagyma, szárított petrezselyem). Amikor már késznek gondoltam, 2 kocka grana padano sajtot beletettem, és olvadásig kevergettem. Ezidő alatt a tészta is pont megfőtt, leszűrés után tálaltam, és jóízűen elfogyasztottam.

Ilyen lett:


Természetesen lehet variálni még, reszelt parmezánnal, vagy sajtnélkül, gombával, akár julienre vágott zöldségekkel, csak a fantázia szab határt.

Jó étvágyat!

2015. augusztus 23., vasárnap

Édesburgonya tócsni


Hozzávalók
édesburgonya
tojás
nyílgyökér liszt
fokhagyma
só, bors



Elkészítés
Egy nagyobb és egy kisebb édesburgonyát lereszelek, hozzáadok két egész tojást, zúzott fokhagymát, sózom és borsozom, majd annyi nyílgyökér lisztet adok, hozzá, hogy jól formázható legyen a massza, ne essen szét.

Enyhén édeskés íze lesz, de a fokhagyma és a fűszerek jól ellensúlyozzák ezt. Aki mégis túl édesnek gondolja, keverje zellerrel felesben.

Ezután kókuszzsírban aranybarnára sütöm a tócsnikat.
Húsok mellé, köretnek kiváló.

2015. május 25., hétfő

Tészta gombás tejszínes szósszal


A tésztához csak egy linket adnék, nekem nagyon tetszik, biztos még sokszor meg fogom csinálni.
Mint, ahogy facebook oldalunkon is láthattátok egyszer már tortilla-t is készítettünk belőle.
Recept itt, Szafi oldalán elérhető.


Tejszínes, gombás szósz

Hozzávalók
1 kisebb fej lilahagyma
1 szál halványító zeller
bacon/ húsos szalonna/ pancetta, ki minek hívja, ebből amennyi jól esik
1 kis doboz (2 dl) mandulatejszín
250 g csiperke gomba, akár többféle gomba keverékéből is el tudnám képzelni
olíva olaj
parmezán (kompromisszumos, akinek belefér)
só, bors ízlés szerint
friss bazsalikomlevél



Elkészítés
Olíva olajra rádobom a bacon-t, és a vékony csíkokra vágott lilahagymát, üvegesre pirítom. A gombát közben megmosom és felszeletelem, majd a hagymás alapra dobom, sózom és borsozom, fedő alatt párolom, amíg a gomba az összes levét kiereszti.
Ezután fedő nélkül hagyom, hogy elforrjon a lé nagy része, amihez mandulatejszínt öntök, ha szükséges, egy kis vízzel hígítom valamint, ha kell még sózom és borsozom. (Figyeljünk arra, hogy a bacon és a parmezán is sós!)
Összeforralom, a végén pedig a már kész szószba friss bazsalikomot vágok és megszórom parmezánnal.

2015. április 5., vasárnap

Csokipudingos torta

Torta

A recept linkje itt, cseresznye nélkül sütöttem, csak a piskóta alapot. Kerek, kapcsos torta formában sütöttem, és rácson kihűtöttem.



Csokipuding

Hozzávalók
3 tojás sárgája
por eritrit ízlés szerint
natúr kakaópor megint csak ízlés szerint, én olyan 5 ek körül raktam bele
0,5 l kókusztej
1 tk konjak liszt (elhagyható, de akkor több tojássárgája kell bele, hogy besűrűsödjön)

Elkészítés
A kókusztejet kis lángra raktam, melegedni, A többi hozzávalót egy tálban csomómentesre kevertem, és a már meleg kókusztejet szép lassan adagoltam hozzá, mindig simára keverve. Amikor már a tányér oldalán éreztem, hogy elég meleg a keverék, visszaöntöttem és sűrűre főztem a pudingot.

A torta alapot ketté vágtam és megkentem a pudinggal, majd a tetejét és az oldalát is.



Díszítés

Hozzávalók
1 tk kókuszzsír
3-4 ek kakaópor 
1 ek por eritrit

Elkészítés
Kis lángon összemelegítjük az egészet és pár percet hagyjuk hűlni, majd a már kész torta tetejére csorgatjuk.

Medvehagymás-totus pogácsa


Hozzávalók
12 dkg őrölt mandula
12 dkg szezámpehely
2 evőkanál zsír (nem kókuszzsír, mindenképp állati zsiradék)
3 egész tojás
1 marék reszelt parmezán sajt /el is hagyható/
1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
kevés citromlé
120 g totu
ízlés szerint medvehagyma /egy nagy maréknyi került bele, ollóval felvagdosva/


Elkészítés
Gépi keverővel egyneművé dolgoztam, és kisebb kerek szilikonos formákban 175 fokon 30 perc alatt készre sütöttem.

Tipp! Legközelebb (ami biztos hamarosan lesz) sonkakockákat is fogok beletenni. De el tudom képzelni zöldségekkel is, majd amikor lesz cukkini a kertben.

2015. március 8., vasárnap

Lasagna zöldségekkel

Lasagna-ra vágytam valamelyik nap, de nem volt alapanyagom a tésztához, így kicsit egyszerűbben oldottam meg. 
Tészta helyett tojáspalacsintát sütöttem, lenmagliszttel. 1 tojást pici sóval és egy teáskanál lenmagliszttel felverek és palacsintasütőben, zsiradékkal megsütöm mindkét oldalát. Ebből készítettem hármat, amíg a szószok rotyogtak.

2 féle réteget készítettem a lasagna-nak: spenótos-fokhagymásat és paradicsomos-gombásat.


Spenótos - fokhagymás:
Egy kis fej vöröshagymát, 1 db közepes sárgarépát és pár gerezd fokhagymát felkockázok, majd zsiradékon megpárolom, ekkor jöhet rá a fagyasztott spenót, tetszőleges mennyiségben. Sóval, borssal és szerecsendióval fűszerezem, majd felöntöm mandulatejszínnel és addig főzöm, amíg a spenót megpuhul.

Paradicsomos - gombás:
Egy kis fej vöröshagymát, és 1 db közepes sárgarépát felkockázok, a gombát megmosom, és felszeletelem, majd sóval és borssal megpárolom. Jöhet rá a mindenmentes paradicsom, jobb esetben házi (én hámozott, felkockázottat használtam). Oregánóval fűszerezem. Amikor elkészült a szósz, friss bazsalikomot teszek még bele.


Ezután már csak a rétegezés van hátra.
Minden réteg tetejére reszeltem még pici parmezán sajtot is. Majd a sütőben 200 fokon addig sütöttem, míg a tetején a sajt aranysárgára pirult. Természetesen a sajt elhagyható, enélkül is nagyon finom lesz. 

2015. március 1., vasárnap

Medvehagymás csirkemell torta, párolt zöldségekkel

Az ötletet a netről vettem, az itthon lévő alapanyagokkal variáltam át, így egy nagyon jó ízű feltét lett belőle. Wokban párolt vegyes zöldségekkel tálaltam.

Hozzávalók
bacon
csirkemell
medvehagyma (fagyasztott)
házi ToTu
mandulatejszín
só, bors, citromlé

Először a "panírtésztát" késtítettem el: a  frissen elkészített ToTu-hoz hozzákevertem a fűszereket,  és a medvehagymát, és botmixerrel pépesítettem. Annyi mandulatejszínt öntöttem hozzá, hogy kissé folyós legyen.
Az őzgerincformát kibéleltem a bacon csíkokkal úgy, hogy jól kilógjon. A félbevágott csirkemell szeleteket jól megmártottam a ToTu-s krémben, és rárétegeztem a bacon szeletekre, egészen addig amíg az őzgerinc forma tele lett.
Ráhajtogattam a bacon kilógó végeit, hogy teljesen befedje. 180 fokon, alsó-felső sütésen készre sütöttem.
Miközben sült, a vegyes zöldségeket wokban megpároltam, ezzel tálaltam.

2015. február 1., vasárnap

Tavaszváró avokádókrém

Most nem kívántam húst enni, így a mai avokádókrémet, a tegnap megsütött lenmagos rágcsához készítettem. Szerintem paleo kenyérrel bármelyik étkezésnek jó, főételnek akár egy tartalmas leves után is elég. Baráti összejövetelek alkalmából pedig paleo sós rudakkal kiváló.

Természetesen a mai avokádókrém még nem ezek terméseiből készült, de miután ilyen gyönyörűen kihajtottak a magok, reméljük előbb-utóbb abból is készíthetünk!


Az érett (puha) avokádót, fokhagymával, sóval, borsssal, citromlével és kevés cocomassal összepürésítjük és már tálalható is!


A tavaszváró mini írisz csak dekoráció! :)


Egy előzőleg készített alkalommal római köményt, olíva olajat is tettünk bele, de ezek nélkül is, nagyon finom, egészséges, és gyors feltét, vagy mártogatós lehet.

2015. január 26., hétfő

Karfiolpogácsa avagy karfiolpuffancs (paleo)

Ma kifejezetten valami sósra vágytam, abból is olyanra, amiben még magliszt sincs. Körbenéztem a neten, és ez volt a legszimpatikusabb, és viszonylag gyorsnak tűnt.
Pogácsaként találtam, jó ízű és állagú, de szaftos puhasága miatt engem inkább a rakott karfiolra emlékeztet, így ha nagyobb kerek formában sütjük, bármilyen hús mellé kiváló köret lehet.


Hozzávalók
1 nagyobb fej főtt karfiol (én fagyasztottból készítettem)
2 ek kókuszzsír (vagy másfajta zsír)
2-3 egész tojás
só, bors (legközelebb szerecsendiót is reszelek bele)
1-2 marék reszelt parmezán
2 ek valamilyen magtejszín (nálam cocomas)

Elkészítés
A hozzávalókat botmixxerrel pépesítettem, és miután viszonylag folyós lett a massza, így szilikonos pogácsaformákban 175 fokon 55 percig, a második adagot 200 fokon 30 percig sütöttem (amíg a teteje megpirult).

2015. január 25., vasárnap

Villámgyors, puha pogi (paleo)

Olvasva a sok paleo pogácsa receptet, hirtelen, de azonnal azt kellett ennem, ámde se sertésháj, se Totu nem volt itthon, így egy sokkal egyszerűbb pogácsát szerettem volna sütni de azonnal.

Volt már 1-2 kisérletem pogácsaügyben, elsőre mindig jónak tűntek, aztán másnapra egy száraz, tömény valami lett belőle (persze megettük, ki nem dobtam), így egy időre el is ment a kedvem tőle.

Most újra nagy lelkesedéssel nekiálltam, és ez ilyen lett: pihe-puha (még 2 nap múlva is), magas, jó ízű és villámgyors!




Hozzávalók
12 dkg őrölt mandula
12 dkg szezámpehely
2 evőkanál zsír (nem kókuszzsír, más állati)
3 egész tojás
3 marék reszelt parmezán sajt
1 mokkáskanálnyi szódabikarbóna
kevés citromlé
tetejére reszelt sajt

Elkészítés
Gépi keverővel egyneművé dolgoztam, és kisebb kerek szilikonos formákban 175 fokon 30 perc alatt készre sütöttem.

Teszteltem nem paleozó barátokon, így bátran ajánlom, akár vendégeknek és vendégségbe is!



2015. január 19., hétfő

Tojásos nokedli


A tojásos nokedli mindig is nagy kedvencem volt, így most amikor a gulyás levesből kimaradt
 egy kicsi nokedli, gondolkodás nélkül tojásos nokedli lett belőle.
Persze találtam még két szelet paleo fasírtot is a hűtőben, így az lett a feltét a nokedlihez.
Természetesen paleo csípős almapaprikával ettem.

Jó étvágyat hozzá!

Tejszínes garnélák tésztával

Lehet, hogy lassan már unalmas, de megint egy 5 perc alatt elkészíthető meleg főételt készítettem.


Tény és való, hogy a tészta meg volt már főzve (megmaradt valamelyik napról),
de a száraz palo tészta is megfő addig, amíg a garnélás mártás elkészül.
Ma nem ezt akartam enni, de miután az ALDI-ban le volt akciózva az előfőzőtt, dobozos garnélarák, így rögtön tudtam, hogy azt fogok ebédelni.

Elkészítés
Olíva olajon átpörgettem 2 gerezd laskára vágott fokhagymát, a garnélákat rádobtam, sóztam, borsoztam, felöntöttem kevés mandula tejszínnel, kicsi őrölt chilivel együtt átkevertem, és már készen is volt. A felmelegített tésztára öntöttem, és a balkonládából lecsippentett friss petrezselyemmel tálaltam, és gyorsan el is fogysztottam! :)
Aki szereti a tengeri ételeket, annak kiváló, laktató, és gyorsan elkészíthető főétel.
Jó étvágyat hozzá!

2015. január 18., vasárnap

Banános-kakaós muffin

Most megint egy pár perc alatt összeállítható, nagyon egyszerű, ámde nagyon finom édességgel jövök, és ami a legjobb benne, hogy a kezdő szakácsoknak is sikerélményt ad, mert biztosan nem esik be a teteje!



Hozzávalók
3 db tojás
1/2 ek útifű maghéj
5 ek apró szemű kókuszreszelék
1 db banán
fél kk vaníliaport
1 mk szódabikarbóna
1/2 ek almaecet
2 ek eritrit
1/2 marék mazsola (elhagyható, vagy helyettesíthető más aszalt gyümölccsel)
1 ek holland cukormentes kakaó

Elkészítés
A tojásokat botmixerrel összeturmixoltam, majd a banánt, és a többi hozzávalót hozzáadva azzal is turmixoltam egy kicsit. Szilikonos muffin formába öntöttem a viszonylag híg masszát, aztán előmelegített, 180 fokos sütőben 20 perc alatt készre sütöttem. 
Poreritrittel megszórva tálaltam, de igény szerint mindenmentes lekvárral is fogyasztható.

Ebből a mennyiségből 6 darab lesz.





A receptet a paleomotivátoron találtam, csak egy picit módosítottam. Köszönöm!

Őzpörkölt bográcsban

A férjem névnapjára, és a fiamék elutazása alkalmából egy bográcsos ebédet készítettünk,
 amibe most, az ünnepi alkalomra való tekintettel őz került.
Igazából ugyanúgy készül, mint bármilyen más pörkölt nálunk bográcsban
(természetesen konyhában is elkészíthető, csak akkor a füst íze fog hiányozni belőle,
mert természetesen a legszelesebb napon sikerült bográcsoznunk).



Jófajta megolvasztott disznózsíron megpirítottuk a szalonnát, majd megdinszteltük a felkockázott vöröshagymát, amikor már majdnem kész, ráöntöttünk egy üveg magam által elrakott nyers vegetát,
azt is megpároltuk egy kicsit. Majd a tűzről lehúzva jófajta pirospaprikával meghintettük,
majd először a csontos részeket raktuk bele a bográcsba, hogy a benne lévő ízek is kijöjjenek. Kevéssel később a felkockázott őzhúst beletettük, átpörgettük, hogy kicsi kérget kapjon,
majd hagytuk, hogy levet eresszen, majd kevés vízzel felöntöttük.
A férjem fixa ideálja, hogy főzni csak borral lehet,
így 2:1 arányban felöntötte fehér illetve vörösborral. Ízesítettük sóval, fokhagymával,
mindenmentes vadfűszerrel, kicsi paradicsom sűrítménnyel, majd 2-3 óra alatt készre főztük.
Amikor jó vastag, sűrű szafjta lett, és a hús is puha volt, akkor nyilvánítottuk késznek.
Mondhatom, hogy isteni finom lett, semmi vad íze nem volt,
és sajnos már csak ezek a képek maradtak belőle.



Paleo kenyérrel, paleo nokedivel, főtt paszternákkal, esetleg főtt édesburgonyával, és természetesen paleo savanyúsággal (tavaly csípős almapaprikát és csalamádét raktam el paleosan) tökéletes főétel.
Jó főzőcskézést, jó étvágyat hozzá!

2015. január 17., szombat

Pikáns királyrákok 5 perc alatt

Az Írországból ajándékba kapott királyrákokat, egy családi ünnepre előételnek elkészítettük. Mit mondjak, tényleg pár perc alatt készen van, és aki szereti, annak királyi lakoma. :-)

Az olíva olajat összekevertem szeletekre vágott fokhagymával, himalája sóval, citromlével, kevés őrölt chilivel. A grillserpenyőben felhevített olajos önteten, a kétharmad részben megtisztított (a fején marad a páncél) rákokat átpörgetjük, és amikor a szürke színük már rózsaszínre változott, készen is van.
Friss petrezselyemmel, friss citrom, vagy lime levével, fenséges előétel.
Tényleg elég akkor elkezdeni elkészíteni, amikor a vendégek már megérkeztek.


Jó étvágyat!

Energia bon-bon (paleo)

Pillanatok alatt elkészíthető, nagy sütés-főzés tudományt nem igénylő, rengeteg energiát adó édesség, tényleg pár perc alatt.


Hozzávalók 
20 dkg dió, mandula, kesudió, paradió keveréke (bármelyik jó magában is, én csak dióból készítettem)
3 szem datolya
3 szem aszalt sárgabarack
3 szem aszalt szilva, de lehet 1 kis marék mazsola is
1 ek. cukrozatlan kakaópor
1,5 ek. olvasztott kókuszzsír
1 mk citromhéj por
100%-os citromlé, narancslé (érzésre)
ízlés szerint poreritrit (vagy más paleo édesítő por alakban)
 Elkészítés
Késes aprítóban, vagy botmixerrel egyneművé dolgoztam, szilikonos bon-bon formába töltöttem, majd pár percig a fagyasztóba tettem, onnan a hűtőbe, és amikor már teljesen felvette a formák mintáját tálaltam. Ebből a mennyiségből 30 db lett.

2015. január 13., kedd

Tiramisù



Babapiskóta
Hozzávalók
2 db egész tojás
3 ek eritrit
80 g darált mandula
pici szódabikarbóna + citromlé

Elkészítés
A fehérjéket pici sóval kemény habbá verem, majd hozzáadok 1 ek eritritet és még keverem.
A sárgáját 2 ek eritrittel fehéredésig keverem. Hozzáadom a darált mandulát, majd a fehérjét is óvatosan, több részletben belekeverem.
Az elkészült keveréket habzsákba töltöm, és sütőpapírra babapiskóta formát nyomok.
180 fokos, előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt elkezd barnulni a piskóta, ekkor megszórom a tetejét még egy kis eritrittel és további 5 percig sütöm.
Sütőpapírral együtt rácsra húzom, és megvárom, amíg teljesen kihűlnek.

Ál-mascarpone
Hozzávalók
2 dl cocomas (kókuszkrém)
1 ek eritrit
2 kk útifűmaghéj
pici citromlé a kókuszos íz semlegesítésére
ízlés szerint bourbon vanília

Elkészítés
Minden hozzávalót összekeverek és állni hagyom 15 percig.

Tiramisu krém
Hozzávalók
2 db tojás
eritrit ízlés szerint
2 dl cocomas-ból készült Ál-mascarpone

Elkészítés
A fehérjéket pici sóval kemény habbá verem, majd hozzáadok 1 ek eritritet és még keverem.
A sárgáját 2-3 ek eritrittel fehéredésig keverem. Hozzáadom az Ál-mascarpone-t, majd a fehérjét is óvatosan, több részletben belekeverem.

Összeállítás
A rétegezéshez kell még kávé, amibe kicsi eritritet keverek és hagyom kihűlni, ebbe forgatom bele a babapiskótákat.
A tál aljára kicsi krémet kenek, erre jön egy réteg kávéban megforgatott babapiskóta, utána egy réteg krém és megint babapiskóta.
Végül krémmel zárom a rétegezést, és néhány órára a hűtőbe teszem. Valamint tálalás előtt a tetejét megszórom natúr kakaóporral.


Elsőre talán hosszúnak tűnik a recept, de valójában tovább tartott legépelni, mint megcsinálni (pedig gyorsan gépelek).
Készítsétek el és várom a véleményeket itt vagy a facebook-on.